Ateista és Agnosztikus Klub Maniphesto
Az Ateista és Agnosztikus Klub alap szerveződési elve, hogy a tagok igényei szerint épüljön, és ezen motivációk közvetlenül hozzák létre a klub formáját. Nem egy felülről erőltetett szerveződés, és nem egy olyan társaság, ami önmaga céljából létezik, hanem azért, mert a tagok igénylik. Eme igényeket felmérve a következőket mondhatjuk jelenleg a klub céljának:
- Összejövetelek, ahol klub tagjai hasonló gondolkodású emberekkel közösséget alkotnak. A közösség, a találkozás önmagában érték lehet az embereknek.
- Előadások, amelyeken valaki az ismereteit megosztja másokkal, vagy pedig felkészül egy témából, ami érdekli, és azt adja elő. Itt tehát művelődésről és önművelésről is szó van. Az előadások formája jelenleg az, hogy kb. 40 perces vitaindító előadást moderált vita, beszélgetés követ.
- Egy honlapot szerkesztünk, amely egyrészt a szervezés eszköze, másrészt az előadások anyagát tesszük közzé rajta. Ezen túl is lehet menni, azaz az előadásokon túl is lehet írásokat közzétenni rajta. Ezáltal ateista írások egy közösen szerkesztett gyűjteményévé válhat, és mások műveléséhez hozzájárul az interneten, ami manapság kulcsfontosságú információszerző forrás. Célunk tehát az ateizmusnak, mint lehetőségnek a bemutatása, az ateista eszmék ilyen szelíd terjesztése, hogy ha valaki interneten keres anyagokat, akkor találjon.
- Ötletes felméréseket és kísérleteket végezhetünk el, amelyhez szükséges pár ember összefogása akár adat gyűjtéshez, akár alanynak.
- Demonstrációkat, tüntetéseket, figyelem-felhívásokat szervezhetünk. Ezek a polgár-pukkasztó, és enyhén provokatív kategóriákba eshetnek.
- Az ateizmus irodalma nem túl széles, és nehezen elérhető. Sok embernek mégis sok könyve lehet együttvéve. Célszerű lehet tehát eme nehezen hozzáférhető könyvek megosztása egy virtuális könyvtárban.
A klub tagsága gyakorlatilag a levelezőlistán regisztrált tagokból áll.
Nem szedünk tagsági díjat, és célunk, hogy amíg erre nincs szükség, ne is kerüljön ilyenre sor. Célunk olyan tevékenységekben rejlik,amelyet a tagok önként, örömmel végeznek, és nem kell hozzá különösebben pénz. A klub egy bizonyos taglétszámig nem bürokratikus, hanem laza szerveződésű. Mind a tagsági díj, mind a bürokrácia változhat, ha ez szükségesnek látszik.
|